A tücsök és a hangya

-Nagy bajban vagyok, Tücsök - kezdte szomorúan a Hangya. -Mi történt? - nézett föl vidáman a Tücsök a Napi Világgazdaságból, majd hirtelen szecessziós íróasztalának fényes lapjára csapott. - A mindenségit, ne haragudj, kedves pajtás, telefonálnom kell. Nyisd ki szekrényt, egyél, igyál, pár perc türelmedet kérem. A Hangya a bárszekrénybol kiválasztott egy üveg ásványvizet, és csöndben félrehúzódott vele a sarokban. Elhülve hallgatta a Tücsök ordítozását. -Mi az, hogy nincs? Amikor nekem kell! És nem koszos tíz százalék apukám, hanem legalább negyven. Nem fogják a szememet kiszúrni a csóró kisebbségi részvényeikkel.

Csináld úgy, hogy meglegyen! -Mit szólsz hozzá? - fordult újra kedvesen a szódavizet nyalogató Hangyához. - Azt meri mondani nekem egy koszos tanácsadó, hogy vége a privatizációnak, ne feszelegjünk, várjuk meg a választások végét. Ha én nem vagyok, ma is másodhegedus volna valami ócska kamarazenekarban. -De ott tartottunk - hajolt közelebb a Hangyához -, hogy gondban vagy. Mesélj, cimbora, megoldjuk! -Az a helyzet - mondta a Hangya a szégyennel küzdve -, hogy kifogytam mindenembol. -Ugyan, cimbora - nevetett fel a Tücsök -, én is voltam hasonló helyzetben. Évekkel ezelott egy kis garzonban laktam semmim sem volt, tudod, akkor váltam el, kilógott a fenekem a nadrágból.

-De azért idoközben csak helyre jöttél - vetette közbe a Hangya. - Sokszor gondolkoztam azon: hogyan csináltad. -Kapcsolat, édesapám, az a lelke mindennek - jelentette ki a Tücsök. - Soha ne felejtsd el, manapság fontosabb a kapcsolat, mint a régi világban. Amikor - tette hozzá évodve - azért neked sem ment olyan rosszul. -Az a világ elmúlt - mondta a Hangya -, föléltem minden tartalékomat. Egy napon arra ébredek, hogy elárverezik a fejem fölül a házat… -Tudod, hogy mi mindenen mentem én keresztül 1992 óta? -Nem tudom, Tücsök - felelte a Hangya. - Amikor a párizsi konzervatóriumban voltál, még tudtam rólad. Azután fél éve láttalak a tévében egy bálban, de már nem te hegedültél… -Mert most az én fülembe húzták.

Bankban, reorganizációban, kárpótlásban utazom. Nincs is idom arra, hogy a hangszeremet nyúzzam. Neked is váltani kellett volna. -Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a Hangya. - Nekem nem voltak barátaim abban a körben, ahol te forogtál, Tücsök. -Arról én nem tehetek - felelte székében hanyatt dolve a Tücsök. -Nem jöttem volna különben hozzád - állt föl a helyérol a Hangya -, most is szorgalmasan dolgozom, úgy, mint azelott. Igaz, nem Kobányán, mint régen, hanem a lakásunkhoz közeli filmnyomó muhelyben. -Á, szóval vállalkozó lettél, és gondolom, hitelre volna szükséged. Miért nem ezzel kezdted, pajtás? -Nem az enyém a muhely. -Hát kié? -A Darázsé. O vett be engem napi ezerötért, tébé nélkül éjszakára. -Kevés, nagyon kevés, de jobb, mint a semmi. -Na jó, jó - mondta ingerültebben a Tücsök -, de hát földed vagy egy kis kárpótlási jegyed csak van, nem? -Nem értesz engem, Tücsök - mondta a Hangya, és közelebb húzódott az ajtóhoz. -Csak nem azt akarod mondani - csapott a homlokára a Tücsök -, hogy a meztelen fenekeden kívül semmid sincsen? -Valahogy így fest a dolog. -És? - kérdezte fáradt hangon a Tücsök. - Mit tudok tenni érted,kedves barátom? -Semmit - felelte távozóban a Hangya, és csöndben becsukta maga után a tölgyfaajtót.