Szép csendes éjszakára virrad meg a hajnal, Imi fiú bajlódik a kócos hosszú hajjal. Megszólal a kakas, három-négyszer rikkan, Imi mondja: Lelövöm úgy, hogy meg se nyikkan. Elő a berettát, be a teli tárat, Kilő az ablakon egyet, kettőt, hármat. Imre király dühös, kilő még vagy kettőt. Eltalál most ízibe egy rozzant bádogteknőt. Felesége mondja: mit csinálsz te állat? S felveszi a földről a ledobott tárat. Édes uram, mondja Edit, hát ez téged heccel? Ez a szomszédunkban lakó tollas ingyen vekker? Anyukám, hadd lőjek csak egyet még egyszer, Mondja habzó szájjal és remegő testtel. Ne lőj többet király, mára már elég volt! De e felség makacs, s emelkedik a Colt. Agyon lövöm magam, ha nem lőhetek egyet, Mire így az asszony: Ha hülye vagy, hát tedd meg! Ránéz a nejére, nem várt ilyen választ, Elhűlt képpel így szól: Ezt mondtad? Ez bágyaszt. Remegő ujjával meghúzza a ravaszt, Emígy kellett volna meglőnőm a kakast. Mivel Imre király nem volt fejszámoló, Nem sejtette, a csőben maradt még egy golyó. Megindult az agya, de már késő, késő, Fúródik az ólom, mint falba a véső. Felrikolt az asszony, mint az éhes sirály, Magasságos isten, mit csináltál király? Agya arcára hull, mint egy véres lepel, Mintha azt mondaná, isten veled Csepel. A kakas kérdőn rikkant. Máma már nem lőnek? Csak nem mentem agyára a koronás főnek? Felvijjog a mentő, megbolydul az utca, Még van egy kis remény, tán van még benne szufla. Megszólal a mentős. A kórház még távol, Mire odaérünk, ez már nem oktávol. Itt a mese vége, ez igaz történet, Még jó, hogy az eset nem velem történt meg! A tanulság: egyforma királynak, főpapnak Sose nézd a fejed részegen lőlapnak!!!